Pánik helyett a korona idején

woman-sitting-on-white-couch-while-reading-a-book-3767382

Felgyorsultak az események. A kormány veszélyhelyzetet hirdetett, intézkedéseket rendelt el, ennek következtében a rendezvények sorra törlődnek, halasztódnak, és az emberek is egyre furcsábban tekintenek egymásra. Amiről még februárban sem gondoltunk semmi többet egy szimpla riogatásnál, elérte hazánkat is.

Koronavírus. Egy Vuhanból indult betegség. Van, aki szerint szerencsétlen véletlen, többek azonban inkább tekintenek a mögöttes érdekeket keresve a betegségre. Már nincs olyan beszélgetés, amiben legalább háromszor ne hangozna el ez a szó és lépten nyomon a figyelmeztetéseket kapjuk: mossunk kezet, ne nyúljunk az arcunkhoz, óvatosság stb stb.

Az alábbiakban nem is ezeket szeretném újraismételni, hanem úgy gondoltam hasznosabb összegyűjteni egy csokorba azokat a dolgokat, amikkel magunkért s ezáltal egymásért is tehetünk!

Testi épség

Igen, erről is hallunk eleget, tudom. Mégis talán nem mindenre gondolunk azonnal, ezért nézzük, hogyan támogathatjuk meg az immunrendszerünket.

1. Friss levegő

Amíg nincs elrendelve a „háziőrizet” úgy gondolom fontos a szervezetünk számára az a napi fél vagy akár egy óra séta, amit jobb esetben valahol a természet közelében teszünk meg. Egy kellemes gyaloglás nem csak a tüdőnknek tesz jót, de a szellemünket is megnyugtatja. Amennyiben pedig nem tudunk kimozdulni, nyissuk ki az ablakot és a kanapén ülve, csukott szemmel hagyjuk, hogy átjárjon minket a levegő s egyben a csend. A vírus okozta plusz stressz ugyanis még inkább gyengít, így figyelnünk kell arra, hogy ezeket az érzéseket folyamatosan ki tudjuk engedni magunkból.

2. C vitamin

Olvasva, ahogy az orvosok egymást cáfolják arról, mi is tesz jót, sokszor már úgy vagyunk vele, hogy menjenek a fenébe, és csak még nagyobb bizonytalanságba sodródunk. Egy biztos, a C vitamin nem árt. Nyilván nem szabad elhinni, hogy elűzi a vírust, nem csodaszer, de rosszat nem teszünk azzal, ha szedjük. Reálisan kezelve, s közben figyelve az egyéb fontos teendőkre az egészségünk megőrzése érdekében napi egy tabletta szerintem belefér.

3. Zöldség, gyümölcs

Nálunk itthon időről időre előkerül a gyümölcscentrifuga. Ne gondolj nagy dolgokra; néhány alma, répa, zeller és cékla és máris kész van egy olyan vitamindózis, amivel még vigyázni is kell, hogy egy nap csak egy pohárnyit igyunk meg belőle, nehogy sokkoljuk a szervezetünket. És ez csak egy változat abból a sok lehetőségből, amit kedvünk szerint alakíthatunk, attól függően, milyen ízvilágra vágyunk.

4. Napi testmozgás

Mindegy, hogy a fenn említett séta, 20 perc pilates, esetleg jóga vagy egy kis kocogás, a mozgással is erősíthetjük az immunrendszerünk. Egyetlen dolgot tartsunk szem előtt: élvezettel, vidáman végezzük a gyakorlatokat, hogy ezáltal valóban egyfajta feltöltődés legyen ez az időintervallum, és ne szenvedésnek éljük meg. Nagyon fontos, hogy pozitív érzelmeinket növeljük, erről a következő sorokban bővebben is írok.

Lelki egészség

Azt gondolod ennek meg mi köze egy vírushoz? Nagyon is sok, még akár több is, mint a testi egészségnek. De nézzük, mit tehetünk a lelki egészségünkért.

1. Nyugalom

Ahogyan már korábban is írtam, a stressznek bizonyítottan egészségromboló hatása van, ami az immunrendszerünk gyengítésében látszik leginkább. És még csak nem is feltétlen abban az időszakban, hanem miután kissé megnyugszunk jönnek elő olyan betegségek, amik aztán akár hetekre, hónapokra is ledöntenek minket a lábunkról.

Fontos kiemelni, hogy az idegeskedés mellett a félelem is gyengít, árt. Persze, ahogy egyre közelebb a koronavírus, ahogy egyre több az intézkedés, mi emberek is egyre feszélyezettebbek leszünk, mert bizonytalanok vagyunk. De tudatos gondolkodással, odafigyelve az érzéseinkre, a negatív gondolatainkat kordában tartva igenis növelhetjük az esélyeinket arra, hogy megőrízzük az egészségünket vagy mondjuk csupán az enyhébb lefolyást éljük át.

2. Mi lesz velünk?

Azt gondolom ez a pont talán a legelgondolkodtatóbb mind közül. Ahogy olvastam a bejelentéseket a különböző előadásokkal, programokkal kapcsolatban, szöget ütött bennem valami. Hiszen máris vannak, akik a szabadságuk korlátozásaként élik meg a jelenlegi helyzetet, holott messze nem a világvége, amilyen döntést a vezetők hoztak. De mi várhat ránk?

Most látszik csak igazán, mennyi időtöltési lehetőség van, akár már csak a fővárosban is az emberek számára. S ez most egy darabig úgy néz ki nem lesz, azaz a családok, párok egymással, otthon fogják tölteni az időt.

Ez pedig két dolgot eredményezhet főként: hatalmas ellentéteket, vitákat vagy régóta át nem élt, valódi közös pillanatokat. Mindkettő csak rajtunk múlik, hogy melyiket válasszuk. Vajon tudunk-e még társasozni, beszélgetni? Vajon tényleg együtt és nem csak egymás mellett élünk-e? Vajon a gyerekemmel tudok-e beszélgetni, valóban ismerem-e vagy csak azt hiszem, s közben a sok programon való részvétel közben elfelejtettem vele beszélgetni is? Vajon igaziak a kapcsolataim, a barátságaim? 

Én azt gondolom az elkövetkező napokban, hetekben ezek lehetnek a legfontosabb felismerések, a legmeghatározóbb pillanatok. És amennyiben esetleg bekövetkezik az a helyzet, hogy maradjon mindenki a négy fal között egész nap, vajon tudunk-e elég türelmesek és toleránsak lenni egymáshoz. Tudunk-e nevetni együtt? Akkor is, ha nem csak napi 1-2 órát töltünk együtt.. A lehetőség most kiváltképp adott arra, hogy akár átértékeljünk dolgokat, akár megoldjunk helyzeteket, feladatokat.

3. Találd fel magad!

Az előző ponthoz némiképp kapcsolódva..ne ess kétségbe. Nem baj, ha nincs lefoglalt jegy, azaz még, ha van is, de nem tudsz elmenni az előadásra. Nézz meg egy filmet a pároddal, mesélj a gyerekeidnek, beszélgessetek a nagyszülőkről, a te gyerekkorodról.. Hallgass zenét, bolondozz, olvass el egy jó könyvet, főzz, süss valami finomat vagy egyszerűen csak: légy egy kicsit a jelenben! Mikor gyakoroltad ezt utoljára? Csak úgy lenni.. Biztos vagyok benne, hogy nem mostanában, hát hajrá. Egyfajta meditációnak is felfoghatod, amivel újfent önmagadat erősíted és ki tudja, lehet most kezded el az új hobbid.

Látod, nem kell, hogy minden a negatív hatásokról szóljon, hiszen ha nem ülünk fel a pánikvonatra, ha nem a félelmeinket erősítjük, még ezekben a furcsa időkben is annyi pozitív dolgot élhetünk meg/át. Egyszerűen kezeljük helyén azt, ami körülvesz minket, viselkedjünk felelősségteljesen, ne riogassuk egymást, ne gerjesszük a feszültséget.

És talán még egy különösen fontos tényező, amit megjegyeznék: ne most akarjuk fitogtatni, hogy mekkora szabadságharcosok vagyunk. Azt majd lehet a fesztiválokon, amik reméljük idén is várnak ránk, de nem most. Most nem a lázadás a cél, hanem egymás támogatása, erősítése. Ezt tartsuk szem előtt!

Nyugodt időszakot kívánok mindenkinek és vigyázzunk egymásra, magunkra!

Facebook
Pinterest
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?