photo-of-woman-holding-string-lights-1734237

Karácsonykor szinglinek lenni nem épp maga a főnyeremény. Hiszen még akkor is érhetnek kellemetlen pillanatok ezekben a napokban, ha egyébként azt mondhatom, hogy jól érzem magam, saját magam társaságában is. És bár már egészen megszoktam, hogy én vagyok az a bizonyos páratlan valaki – imádom a magyar nyelv sokszínűségét – az asztaloknál, azért van, hogy mégis nehezebb egy-egy pillanat.

2019 egyébként is jócskán megdolgoztatott lelkileg. Most már szeretném végre én is jól érezni magam ezekben a napokban. De hogy mi miatt nem olyan egyszerű ez?

Azok, akik nem egyedül (értsd.: házasságban, párkapcsolatban) élnek sokszor teljesen elfelejtik, milyen is, amikor valaki egyedül van. És nem kéri senki, hogy egy teljes szórakoztató műsort előadjanak a kedvünkért, csak legalább ne nehezítsék meg ezeket a napokat számunkra.

Sajnos, ahogy telnek az évek, úgy érzem magam egyre inkább céltáblának (ez persze nem csak év végén van így), amin a találatok száma is egyre jobban növekszik. Nincs szükségem arra, hogy sorra a pasi/férj és gyerek témával boldogítsanak, hiszen, ha a fejem tetejére is állok, akkor sem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni. Mikor lesz már valakid? Lassan ideje lenne már, hogy gyereked legyen.. Nem vagy túl válogatós? Nem kéne már keresned valakit? És sorolhatnám.. Kedves kérdező, ezek azok a dolgok, amiket egyrészt úgyis észreveszel vagy elmondok, ha megtörténnek, másrészt nem tartoznak rád. Igen, az a nagy helyzet, hogy az, hogy én hogyan élem az életem, csakis rám tartozik és maximum azokra, akikkel ezt megosztom. Nem fogom se rosszul érezni magam amiatt, hogy nem az elvárásoknak megfelelve élek, se szégyenkezni, mert nem megyek bele kapcsolatokba, csak azért, hogy legyen valakim.

Egyébként, ahogy körbe nézek sajnos így is elég sok rossz és értelmetlen viszonyt látok magam körül. És mindegy, hogy csak a városban sétálok-e és úgy látom, amit látok vagy beszélgetek is valakivel. Ezek alapján pedig, ha valóban csak azok lennének együtt, akiknek tényleg egymás mellett a helyük, gyakorlatilag alig lennének párok az országban. Tudom, sokak szerint ez amolyan „győzködd csak magad, pedig te is erre vágysz” hozzáállás, de nem. Engem nem boldogít, hogy ezt tapasztalom, viszont nem is vágyom arra, hogy ilyen kapcsolatokban legyek résztvevő. Kimondottan rossz látnom, hogy mások mennyire nem becsülik a párjukat, azt, hogy valaki ott van mellettük, ugyanakkor pont ezért nem ugrom bele akármibe, mert nem szeretném ezt átélni. Ez az a tipikus eset, amikor valóban inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.

De visszatérve a karácsonyra.

Magát az ünnepet szeretem. A karácsonyi fényeket pedig egyszerűen imádom. Az illatok, a karácsonyfa, a díszek, amikor együtt vagyunk itthon és csak nevetgélünk, eszünk meg beszélgetünk vagy épp valamelyik századjára látott filmet nézzük újra – mind-mind azt a nyugalmat adják, amit annyira jó érezni. Csak a rohanást meg a muszáj érzést felejtsük már el. Mert rég rossz, ha egy ilyen ünnepen bármit is „kell”. Legyen egyszerűen csak elég, ami van. Ami akkor ott, azon a napon, abban a pillanatban az életünk része. Se több, se kevesebb. Hiszen ettől lesz boldog, ettől lesz emlékezetes.

Furcsa egyébként, hogy ha a karácsonyra gondolok, inkább jutnak eszembe a gyerekkori emlékek, mint a felnőttkoriak. Talán nem véletlen. Akkor átéltem, egy ideje pedig már csak úgy eltelik. Van, hogy jobb hangulatban, van, hogy kevésbé. Azt is megfigyeltem, hogy talán ez a muszáj érzet eredményezi azt is, hogy évek óta már inkább 25-26-án érzem igazán boldognak, felszabadultnak magam, mintsem 24-én..amikor ugye „kellene”. Ezért is szeretem, ha nem csak egy nap van itt a család. Nem tudom, mi lehet az oka, biztos benne van az is, hogy szeretném valakivel megosztani ezt a napot is, vagy legalábbis átélni, milyen is egy igazi, párban töltött szenteste, ami életem során igen kevés alkalommal valósult meg sajnos, de idén úgy döntöttem, már időben megkezdem a lassítást, hátha csupán ennyi hiányzik ahhoz, hogy a szenteste valóban azt jelentse, ami.

A szeretetet, amit egymásra nézve érzünk, az örömöt, amit egymás arcán látunk, a reményt, hogy bizony nem csak régen voltak szép karácsonyok és a hitet, hogy minél tovább együtt lehetünk.

És szépen kérek mindenkit, akinek eszébe jut, hogy milyen jó is lehet egy egyedülálló nőt/férfit arról kérdezni, hogy mikor lesz már valakije, az ezt a gondolatát jó mélyre ássa el és inkább érdeklődjön az illető hobbijáról, mindennapjairól, arról, amiről szívesen beszél. Mert a valódi szeretet ebben rejlik, hogy a másikat boldognak lássuk. És ne okozzunk felesleges fájdalmat.

Legalább ilyenkor ne.

Facebook
Pinterest
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?